A bővítés tömbszerű tömeg kialakításával, a helyi építési szabályzat előírásai alapján, zárt sorú kivitelben, utca vonalra és a másik telekhatárra történő telepítéssel valósult meg. A beépítésnél figyelembe vették, hogy a bővítésnek a meglévő óvodai szárnnyal egy tömeget kell alkotnia, megjelenésüknek a lehetőségekhez mérten egységesnek kellett lennie.
Az épületet mindkét utcán földszintes kialakítású volt. A helyi építési szabályzat előírásai alapján az építménymagasság nem érte el az előírás szerinti minimumot, ezért a bővítményt kétszintesre tervezték. Ez a megoldás a tömbszerű megjelenésnek is kedvezett.
A Dózsa György utcán a telekhatárig történt meg a bővítés, a földszintre kerültek azok a funkciók, melyeket akadálymentesen is meg kell tudni közelíteni. A két csoportszoba és a személyzeti szociális blokk az emeletre került. Az Illyés Gyula utca felőli utcafronton lévő melléképületet elbontották. Az óvodában tálaló konyha üzemel. Az emeleti csoportszobákba az ebédet étellifttel viszik fel, mely jelen beruházás keretében készült el.
Az épület földszintje – ahol közforgalom történik – akadálymentesített. Az emeleti funkciók nem tették indokolttá az ott történő akadálymentesítést.
Az energiahatékony működés érdekében a tetőre napelemek kerültek.
A támogatás kódja: EGYH-KCP-17-P-0178
A támogatás összege: 267.756.395 Ft
Beruházás jellege: meglévő épület felújítása, bővítése
alapterület
fejlesztés előtti férőhely
fejlesztés utáni férőhely
Cím
4060 Balmazújváros,
Kossuth tér 14.